EP 2016 VIDEÓ

Így nézett ki a nyílt nap az EP-ben

2016. május 31.

Az éves nyílt napról forgatott az Európai Parlamentben az EuroparlTV, ami ott volt a műsort nyitó zenés előadáson, aztán az Egység a sokféleségben című vitán is:

Vizsgálóbizottságot állítanának fel a Panama-iratok ügyében

Hugues Bayet belga EP-képviselő egy Panama-iratokkal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kérte, miután az Európai Parlament szigorítani akarja a multinacionális vállalatok átláthatóságát. Az EuroparlTV beszélgetett Bayet-val:

 

Az emberi jogokért szólaltak fel a Szaharov-díjasok

Korábbi Szaharov-díjasok gyűltek össze az Európai Parlamentben az emberi jogokról tartott konferenciára. Ezen Martin Schulz, az EP elnöke felszólította Szalman szaúdi királyt, hogy feltétel nélkül engedje szabadon Raïf Badawit, az idei díjazott szaúdi bloggert. Az EuroparlTV riportja:

Sofia Corradi: Európa nem fog visszafelé haladni

Az EuroparlTV Rómában találkozott az Erasmus anyjaként emlegetett Sofia Corradival, aki meggyőzte az egyetemek rektorait, hogy hozzanak létre egy csereprogramot. 2016-ban Corradi kapta az V. Károly-díjat Spanyolországban, amit az Európai Unió fejlődéséhez való hozzájárulásért ítéltek meg neki. A videóinterjút itt nézheti meg:

Ki készíti India után a legtöbb filmet?

Berlinale, Cannes, Velencei Filmfesztivál: ezek a világhírű európai filmfesztiválok. Az Európai Parlament saját filmdíja a Lux-díj. A videóból kiderül az is, mi minden idők öt legjobb európai filmje:

 

 

 

Az európai parlamenti Lux-díj 2014. évi győztes filmje, az Ida rendezője, Paweł Pawlikowski interjút is adott a díjról, és arról, hogy milyen fontos szerepet játszik az uniós támogatás az európai film jövőjében.

 

 

Ő volt Európa atyja

Robert Schuman egykori francia külügyminiszter, az úttörő európai munkáságát mutatja be a Heuréka. 1886-ban született Németországban, 1918-ban a régióval együtt vált hirtelen franciává. Az EU egyik alapító atyja volt, de mi volt a Schuman-beszéd jelentősége? Mikor írta alá a Római szerződést? Pontosan mit tett az Unió létrejöttéért? Hogy jön az ESZAK az EU-hoz?

 

 

süti beállítások módosítása